5+1 tanulságos kampány a 2024-es esztendőből

Eltelt egy újabb. Kimondani nem könnyű, bár megélni se volt sokkal. És persze annyi minden történt a Reklámtörténet háza táján is!

Volt például egy derék 50/50/Lista, amely csokorba szedte az elmúlt 50 év Top50 hazai reklámját. Lelkes szavazók, szakértő zsűri, patinás díjak – minden összejött. Aztán idén két (2!) könyvet is sikerült: Jenni Romaniuk és Byron Sharp: Hogyan nőnek a márkák (Ford.: Debreceni János) és Andy Nairn: A szerencse stratégiája (Ford.: Limdauer András) című kötetek megjelentetésével próbáltunk felkavarni a hazai reklámipar állóvizét, több-kevesebb sikerrel. Miközben a háttérben a Mestörségös Intellezsensz röhög az ő algoritmikus markába, és nap mint nap új rettenettel feszegeti az emberiség végső határait, hogy a reklámipar kétségbeeséséről ne is beszéljünk, egyelőre.

Mindenesetre: az iparág 2024-ben is megmutatta. Mi pedig a Reklámtörténet főhadiszállásán gondoltunk egyet, nosza, idézzük meg az elmúlt esztendő 5 + 1 olyan kampányát, melyekből tanulságokat vonhatunk, konklúdálhatunk és prediktálhatunk az előttünk álló 2025-re.

1. Bőr a képen

A CeraVe bőrápoló termékcsalád marketingesei egy fantasztikus húzással úgy döntöttek, hogy az indie kamaszfilmekből megismert Michael Cera nevével népszerűsítik a márkát, pontosabban: tudatják a világgal, hogy a CeraVenek semmi köze Michael Cerához (amit pedig oly sokan feltételeztünk eddig).

Ha szerencsénk van, hamarosan itthon is találkozhatunk egy kampánnyal, amelyben Béres Ilona végre bevallja, hogy – minden előzetes híreszteléssel ellentétben – semmi köze sincsen az Ilcsi kozmetikumokhoz.

2. Mi folyik itt?

Nem telhet el év anélkül, hogy egy valamirevaló hazai kkv első embere – vagy annak marketingese (értsd: az első ember első felesége; féltestvére; legjobb gyerekkori barátjának lánya) – ne kapjon kapjon kedvet hozzá, hogy ő bizony, Mucsi Zoltán örökbecsű karakterével fogja népszerűsíteni vállalkozását, szolgáltatását, termékét (márkáját?). A cizellált előadásmód és a nyelvi kifinomultság erejét idén a Gyöngyösi Jégkár Kft. vette igénybe, és a vállalkozás szépen be is káromkodta magát

De legalább verték volna szét rendesen azt a felsőkategóriás autót! Taposták volna össze tisztességesen azt a szemüvegkeretet! Hallottunk volna valami üdítő trágárságot a műben! Nem így történt, basszameg.

3. Tuning

Ha egy focista kinyitja az ő száját, az nem sok jóval kecsegtet. És itt most nem másra, mint labdarúgók márkaarcokká történő feltuningolására gondolunk. A kérdés ilyenkor mindig az: mennyire képes önazonos maradni a karakter? Elhiszem-e, amit mond, amit csinál? Tudja-e olyan oldalát megmutatni, amit még nem láttunk – anélkül, hogy az kellemetlen volna? Szoboszlai Dominik esetében kiderült: ez korántsem olyan egyszerű mutatvány, mint elvégezni egy szabadrúgást. Sőt.

Ugyanakkor az is kiderült, (hamburger)fogyasztóként, ha evésről van szó, Domi mennyivel otthonosabban mozog a kamerák előtt! Ezen felbuzdulva kicsit feltuningoltuk a már ismert öltözős videót. Csak az íze kedvéért.

4. A nagy összeroppanás

Az Apple tavaly igencsak megroppantotta a kreatívipar lelkét az iPad Pro számára készített „Crush” című filmecskéjével. Emlékszünk még rá? Egy hatalmas prés lírai érzéketlenséggel lapítja össze a „kreativitás” megannyi analóg kellékét – egyetlen vékonyka táblagépbe. Faék egyszerű metafora, az nem érti csak, aki nem akarja. Mégis micsoda felháborodáscunamit eredményezett... „Az Apple elpusztítja az értékeket!” „Nyíltan lerombolja a kreativitást!” „A technológiát az ember fölé helyezi!”

Nos, barátaim, a kérdés a következő: hogyan lehet az, hogy egy vállalat középszerű reklámja ilyen indulatokat képes felkorbácsolni – miközben ugyanazon vállalat

Miért nem háborodunk fel és kérjük számon az „emberi és természeti értékek védelmét” azon az Apple-ön,

–›› amely pontosan 18 évvel ezelőtt (bizony, napra! 2007. január 9-én) létrehozta a 21. század legdurvább tudatmódosító szerét: az iPhone-t;

–›› amelynek üzleti modellje a tervezett elévülés (planned obsolescence) arcátlan gyakorlatára épül, lévén minden évben vadonatúj készülékekkel rukkol elő, és emberek milliói cserélik le – egyébként jól működő eszközeiket – egy csillogó újra;

–›› hasonlóképp korlátozott élettartammal tervezi meg termékeit (hardvert, szoftvert egyaránt), hogy időről időre új vásárlására/upgrade-elésre kényszerítse az embert.

–›› nem foglalkozik különösebben azzal, hogy az „elhasznált” e-hulladék készülékeivel mi történik;

–›› mindent elkövet, hogy termékeit ne (vagy körülményesen) lehessen megjavítani;

–›› értelmetlen mennyiségű csomagolóanyagot használ ezen termékeihez;

–›› zömében kínai beszállítókkal dolgozik, ahol a fenntarthatósági, munkaügyi szabályozások és azok betartása... ööö... hogyan is fogalmazzunk?... erősen kérdéses.

És mondom mindezt úgy, hogy kedvelem az Apple termékeit (jelenleg egy 10 éves MacBookon írok, ami még úgy-ahogy High Sierra alatt eldöcög), miközben felháborítónak tartom a cég üzletpolitikáját, és azt gondolom,

5. Prémium döglégy

Frederic Wakeman The Hucksters című könyvéből készült egy remek film, iparági kötelező olvasmány/nézvény. Egyik ikonikus jelenetében az ügyfél (dúsgazdag szappangyáros) látványosan demonstrálja a reklámügynökségnek, hogyan kell egy márkát betenni az emberek fejébe. Egy derék nagy köpetet sercint a mahagóni tárgyalóasztalra, majd elégedetten megállapítja: „Most láthatták, hogy valami gusztustalant műveltem. De örökre emlékezni fognak rá, az biztos.”

Az RTL+ Prémium előfizetésre buzdító kampánya nem művel semmi gusztustalant, mégis úgy érezzük: itt valami nagyon szembe lett köpve. A magyar nyelv, az igényes(nek számító) vizualitás, a reklámcsinálás mestersége – hogy mást ne mondjunk:

és hat szék között a földre csücsült. A dögléggyel társított „leghosszabb magyar szó” és a burgonyával illusztrált „Kolumbusz is látott valami Amerikát” megállapítás zavarbaejtő kísérlet a figyelem megragadására és a meghökkentésre. És kétségtelen, egy márkának nem kell mindig a tartalmi megkülönböztetés eszközével élnie – de azért a „semmihez ne legyen semmi közünk” megközelítéssel csekély érzelmi érzelmi bevonódást lehet realizálni a fogyasztó részéről, tartok tőle.

(Nota bene: „A dinoszauruszok már kihaltak. Az X-Faktor stream pedig élő.” mondatpár helyett mindenképp őszintébb és igazabb lett volna, ha így fogalmaznak: „A dinoszauruszok még élnek. Az X-Faktor pedig halott.”)

+1 Borban az aldiság

Bónuszként említsünk meg egy bámulatos kis kampányt a brit Aldi részéről. Jópofa hahotás névjáték (emlékszünk? Hogy hívják az orosz operaénekesnőt? Hatudna Nyikorogna. A lengyel autóversenyzőt? Mikor Sodróczky, stb.), igaz, a Baumax is élt már vele (Érték Elek és Jó Áron), és hát lényegében a már említett Michael Cera-kampány is ezen a (fél)tengelyen mozog...

De Justin Youraldi talán attól szerethetőbb, hogy ezzel az elcsépelt névjátékkal fricskát ad a humbug-biznisz egyik meghatározó iparágának, és arisztokratikus eleganciával, eltartott kisujjal gúnyolja ki a borsznobizmust.

Erre igyunk!